Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány hirdetett tavaszi ottalvós táborozási pályázatot, melynek keretében iskolánk 4.-8. évfolyamos tanulói 3 napos kiránduláson vehettek részt 2022. április 20-22. között.
A különjáratos autóbusszal való utazás költségét fenntartónk finanszírozta, így a gyerekeknek csupán ezer forintos hozzájárulási költséget kellet fizetniük a szállásért, étkezésért és a programokért. A diákok az indulás napján már reggel 8 óra után izgatottan gyülekeztek az iskola előtt. 9 órakor tudtunk elindulni derengő napsütéses időben. Miután sikeresen megérkeztünk, a regisztráció után elfoglaltuk a szállásunkat, szobáinkat. A gyerekeket finom ebéd várta. Ennek elfogyasztása után egy remek kutyás ügyességi bemutatót tekinthettünk meg, nagyon okos és ügyes kutyusok és trénereik segítségével. Ezután a csoport egyik fele az íjászatot, a másik pedig a trambulinozást próbálhatta ki. Vacsora előtt még felmentünk a szobákba, hogy mindenki kipakolhassa a dolgait a szobában, és az este előtt egy kicsit pihenhessen, majd vacsorázni indultunk. Az ízletes vacsora után könnyűzenei koncert zárta az estét a Children of Distance együttes előadásában. Az este további részében a gyerekek a szobáikban töltötték az időt, zenehallgatással, beszélgetéssel. Éjfél körül kezdett csendesedni a tábor. Másnap korán ébredtünk, hiszen aznap is sok program várta a tanulókat. A finom reggeli után egy szuper Exatlon-pályán mehettek végig a diákok egymással versenyezve. Igazán izgalmas volt részt venni és szurkolni is. Majd egy 1 órás csapatépítő program következett, ahol rengeteg szuper játékot ismerhettünk meg. Mivel gyönyörű idő lett, ezért ebéd után lesétáltunk a vízpartra, ahol megcsodáltuk a szépséges Balatont. Mindenki megtalálta itt is a számára izgalmas programot: volt, aki focizott, tollaslabdázott, volt, aki kagylót gyűjtött, kövekkel kacsázott, megint mások pedig a többi iskolából érkezett gyerekekkel ismerkedtek. Vacsora előtt még felmentünk egy kicsit a szállásainkra készülni az esti záróprogram előtt. A jóízűen elköltött vacsora után egy szuper hangulatú diszkó várta a tanulókat egészen este 10 óráig. Szinte minden gyerek ugrálva, táncolva, vonatozva töltötte az estét, mindenki együtt énekelte a slágereket. Hatalmas hangulatú este volt, nagyon-nagyon élvezte a csapat aprja-nagyja. Sajnos az idő hamar eltelt, így kicsit csalódottan mégis jó kedvűen indultunk a szobákba, ahol aztán a rengeteg tánctól a gyerekek nagy része hamar elpilledt. Az utolsó reggel hamar elérkezett. Az idő is szomorkásra váltott, esni kezdett. A laktató reggeli után mindenki összepakolta a bőröndjét, rendet rakott a szobában, majd elbúcsúzva tábortól, felültünk a buszra. A hazafelé tartó út – érthető okokból -, csendesebben telt. Dél után nem sokkal, élményekkel telve és nagyon fáradtan érkezünk haza. Ismét szuper tábori élményekben volt részünk.







