Hírek

Ballagás

Elbúcsúzott a 8. osztály

Minden tanulónak fontos állomás az életében a 8. osztály. Körvonalazódik jövendő életpályája a pályaválasztással. Júniusban búcsút kell vennie iskolájától, ahol sok évet töltött el. A búcsúzásnak vannak vidámabb, meghatóbb, könnyebb, nehezebb, meghittebb pillanatai is.

Bolondballagás

Sok gyakorlás, próba, megbeszélés után június 14-én először az iskolában mutatta be bolondballagási műsorát a ballagó osztály. Rövid képekben jelenítették meg az osztály történetét, vidám párbeszédekben felidézve az elmúlt éveket.  Ezután zeneszóval vonultak a község utcáin, és több intézményben is bemutatták műsorukat. Mindenütt kedves vendéglátásban volt részünk.

Ezúton is köszönjük a vendégszeretetet!

Szerenád

Az iskolai élet utolsó előtti estéjén tanáraik munkáját szerenáddal köszönték meg. Körbelátogatták a helybéli tanárokat, majd az iskola autóbuszával, valamint egy apuka közreműködésével a vidéken lakó pedagógusokat is köszöntötték. Szívélyes fogadtatás, vendéglátás, búcsúajándékok várták a tanulókat. Sok megható pillanat, könnyes búcsúzás töltötte be az estét.

Bankett

A szülők vacsorával, tortával látták vendégül a gyerekeket a Levendulakertben. Vacsora után fotókkal idézték fel a gyerekek a múltat, sokat nevetve egykori önmagukon.

Ballagás, tanévzáró

Június 18-án ismét virágba, ünnepi külsőbe öltözött az iskola. Délután került sor a ballagási- és tanévzáró ünnepélyre. A ballagás előtt utolsó meglepetésként a konyhásnénik vendégelték meg a ballagókat. Az osztályban elköszöntek az osztályfőnöktől, egymástól. A szülők itt adhatták át csokraikat gyermeküknek. Kölcsönösen megköszönték egymás munkáját az osztályfőnökkel. Az ünnepélyes kivonulás után következett a ballagási ünnepség. Megható búcsúbeszédek, versek, a 7. évfolyamosok búcsúztató műsora, majd a köszönet virágainak átadása tette felejthetetlenné az ünnepséget.

Ezután a tanévzáró ünnepély első részében az első osztályosok mondtak verset. A tanévzáró beszéd után a jutalomkönyvek, oklevelek, díjak átadása történt meg. Sok tanuló kapott jutalomkönyvet, ki szorgalmáért, ki kitűnő vagy jeles bizonyítványáért, ki példamutató, udvarias magatartásáért, ki a tanulmányi versenyeken való sikeres szerepléséért.

                                                                                                          Rabóczki Anita

Csengetési rend

1. óra:           08.00 –  08.45

2. óra:          09.00 –  09.45

3. óra:          10.00 –  10.45

4. óra:          11.00 –  11.45

5. óra:          12.00 –  12.45

6. óra:          13.00 –  13.45

7. óra:          14.00 –  14.45

8. óra:          15.00 –  15.45


  

Kapcsolat

 2425 Nagykarácsony, Rákóczi u. 10.

  info@szentmiklosiskola.hu

  +36-30/313-0034

  www.szentmiklosiskola.hu

 

Orbán Istvánné

igazgató

orbanne.aniko@szentmiklosiskola.hu

 

Stróblné Fábián Terézia 

igazgatóhelyettes

stroblne.terezia@szentmiklosikola.hu

 

Szabó Eszter

gazdasági ügyintéző/iskolatitkár

szabo.eszter@szentmiklosiskola.hu

 

©2021 Szent Miklós Általános Iskola