Hírek

Magyar népmese napja

Az alsószentiváni Fatimai Boldogasszony Általános Iskolában évek óta hagyomány a magyar népmese napjához kötődő mesedélután megrendezése.

Az idei tanévben 15 csapat mérhette össze tudását ebből az alkalomból, melyen a mi iskolánk is részt vett egy 4 fős csapattal (Halász Levente, Nemoda Bence 3. osztályos tanulók, valamint Dobai Marcell, Molnár Jeremiás 4. osztályos tanulók).

A versenyzőket Kiss Attila igazgató köszöntötte, majd a Székesfehérvári Egyházmegye képviseletében Kovács Béla tanügyigazgatási munkatárs nyitotta meg a rendezvényt.

Változatos mesebeli kihívásokkal nézhettek szembe a csapatok a vetélkedőn: keresztrejtvény Benedek Elek életéről, szókereső, képkirakó, régies és idegen szavak jelentéseinek párosítása, türelmet és koncentrálást igénylő „aranyat a korpából” válogatás és kétszáznál is több méhecske felkutatása.

A magyar népmese (sátoros) ünnepe egy finom „lakomával”, majd az eredményhirdetéssel zárult, ahonnan ajándék nélkül egyetlen kisgyermek sem távozott. A küzdelem szoros volt, és habár dobogós helyezést nem értünk el, rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtak a mi kis Mesélkedő Legényeink.

Csengetési rend

1. óra:           08.00 –  08.45

2. óra:          09.00 –  09.45

3. óra:          10.00 –  10.45

4. óra:          11.00 –  11.45

5. óra:          12.00 –  12.45

6. óra:          13.00 –  13.45

7. óra:          14.00 –  14.45

8. óra:          15.00 –  15.45


  

Kapcsolat

 2425 Nagykarácsony, Rákóczi u. 10.

  info@szentmiklosiskola.hu

  +36-30/313-0034

  www.szentmiklosiskola.hu

 

Orbán Istvánné

igazgató

orbanne.aniko@szentmiklosiskola.hu

 

Stróblné Fábián Terézia 

igazgatóhelyettes

stroblne.terezia@szentmiklosikola.hu

 

Szabó Eszter

gazdasági ügyintéző/iskolatitkár

szabo.eszter@szentmiklosiskola.hu

 

©2021 Szent Miklós Általános Iskola